Angyal a Pokolban 6.rész

Másnap a reggeli napsugarak három alakot találtak a Földön. Felszegett fejjel álltak, ahogy beszippantotta őket a kékes fényű átjáró, Cassiel már akkor érezte, hogy múlik a hasogató fejfájása, amint elhagyták a Poklot, s Uriha sem tűnt annyira megzuhantnak. A reggelit csak elcsipegették a démonok feszélyező társaságában, akik ronda pillantásokat lövelltek feléjük, Anaielhez szóltak csak nagyritkán, de akkor meglágyultak. Az öccse észre sem vette, de teljesen az ujja köré csavarta azt a hármat.

Anaiel elszánt arccal meredt előre, ahogy beléptek az otthonukba, amit ki tudja, meddig nevezhetnek még annak. Érkezésük hamar feltűnést keltett, hisz szinte az egész Menny tudta, kik ők, és mit tettek, talán csak Urihára pislogtak meglepetten. A testvérpár oldalát majd kifúrta a kíváncsiság, vajon az idősebb angyalnak mégis mi köze lehet a volt Démonnagyúrhoz, de belátták, most erre a feladatra kell koncentrálniuk, s békét hagytak mentoruknak.
Futótűzként terjedt a hír, hogy újra megjelentek, őrök szegődtek melléjük, s a Tanács már készen várt rájuk, az angyalok pedig újra összeszaladtak, és izgatott suttogással találgatták jövetelük okait. Az őrök nem tágítottak mellőlük, de egyelőre a lándzsáikat sem fogták rájuk, csak jelenlétükkel igyekeztek megrémiszteni őket.
– Mit kerestek itt? – Emelkedett szólásra a rangidős angyal.
– Mivel én vagyok a Pokol egyik ura, akár rendezhetnénk is a viszonyt, mert évezredek óta nem nyílt ilyen lehetőség a kapcsolatok kiépítésére, mint most – azzal Anaiel meglobogtatott egy halom iratot. – Hajlandó vagyok szabályozott keretek között angyali követeket ereszteni a Pokolba, hogy tanulhassanak a lenti életről, illetve azonnali békét kötünk. Angyal rabszolgákat nem fognak ejteni a démonok, ha mégis, őket hazaküldöm.
– És mit kérsz ezért cserébe? – Pillantottak rá a tanácsosok gyanakodva, de azt még nekik is be kellett vallaniuk maguknak, hogy ilyen jó ajánlat még sosem hullott az ölükbe.
– Az otthonomat – fonta össze mellkasán a kezét Anaiel. – Azt akarom, hogy ugyanúgy hazajöhessek, mint bárki más, valamint sem Urihának, sem Cassielnek nem eshet bántódása azért, mert engem védtek.
– Vétkeztek, amiért egy démont követtek.
– Anaielt követtük – tiltakoztak rögtön mind a ketten.
– Anaiel egy démon társa, nem értem, mi a különbség – vetett ellen rögtön az egyik tanácsos.
– Talán, hogy van agyam – szúrta oda Anaiel, majd a döbbent és rosszalló pillantások láttán beharapta a száját. – Attól, hogy egy démon házastársa vagyok, még nem leszek rögtön a bábja, és ő is egyetértett abban, hogy a legjobb lenne egy békés együttélésre törekedni.
– Honnan tudjuk, hogy nem befolyásol téged valamiképpen?
– Nem hiszem, hogy észérveken kívül tudna rám hatni bárki, legyen az angyal, vagy démon.
– Hogyan menekültél meg a Szobából? – Érkezett egy teljesen oda nem illő kérdés.
– Isten megkegyelmezett – válaszolt felszegett fejjel Anaiel, mert a tanácsosok vagy nem tudták, mi van a gyöngyfüggöny mögött, vagy tudták, de úgysem szólhattak róla, így mindegyik egy kelletlen bólintással kénytelen volt elfogadni az állításait.
– És mit gondolsz, milyen szintű angyali befolyást tudnál biztostani számunkra a Pokolban? – Na, erre Aaniel felnevetett, harsányan, örömtelenül.
– Semmilyent. Mint mondtam, békés együttélésre törekszünk majd, nem pedig vazallusi rendszerre, vagy bármi is a szándéka a Tanácsnak. Muszáj egyensúlyra törekednünk, ha folyton öljük egymást, azzal nem érünk el semmit. Az utóbbi ezer évben egy fikarcnyit sem mozdulatak az erőviszonyok. Itt az ideje valami újat kipróbálni.
A teremben a pusmogás felerősödött, a tanácsnokok pedig elképedten pillantottak egymásra, mert még senki nem akadt, aki ilyen nyilvánvalóan meg merte kérdőjelezni a döntéseik helyességét. Erre itt van egy fiatal, pimasz angyal a Pokol koronájával a fején, frissen visszatérve a Szobából, jónéhány dogmát megdöntve. A Menny pedig beeresztette.
– Meg fogjuk fontolni a javaslataidat – válaszolt végül szúrós tekintettel a rangidős tanácsos, tekintetét hosszan belemélyesztve a másik kék íriszeibe. Azonban hiába is várt arra, hogy vörösen villanjanak, Anaiel tiszta maradt, pedig már több, mint egy éve volt a Pokolban.
Odalent Mydelior járt-kelt sötét hangulatban, kiosztotta a Démontanács szinte minden tagját, még a bátyja is igyekezett elkerülni őt. Tagadni sem tudta volna, hogy aggódik a szőkeségért. Igaz, hogy a koronát meggyőzték, segítse őket, de már a falat kaparta, mire végre Anaiel másnap este, holtfáradtan beteleportálódott a szobájukba.
– Tudod mit? Soha többet. Én végeztem az összes valaha volt, jelenlegi és jövőbeli tanácsossal is, legyen angyal, démon, vagy bármi más. Puccsot csinálunk, elfoglaljuk a Mennyet, a Poklot, és kipenderítjük az összes idiótát onnan – Anaiel szemei villámokat szórtak, ahogy elterült az ágyon.
– Hogy ment? – Ugrott fel az asztaltól a démon, ahol eddig a gazdasági jelentést próbálta átnézni, kevés sikerrel.
– Rémes volt. Esküszöm, ha összeeresztjük a két tanácsot, azok vagy elhozzák a világbékét, vagy megölik egymást, elvégezve nekünk a piszkos munkát. De sikerült. Dűlőre jutottunk – mosolygott fel fáradtan saját démonára Anaiel, és a nyakánál fogva lehúzta magához, amint az fölébe mászott, hogy megcsókolhassa. – Most pedig…
Mydelior azonban hiába készült, hogy megszeretgeti az angyalkáját végre valahára, az elvackolódott a párnák közt.
– Végre kialusszuk magunkat!
Mydelior nem lett volna démon a talpán, ha nem bújik oda Anaielhez és próbálja meg elcsábítani, de csak érthetetlen mormogást kapott a szőkétől, szinte azonnal elaludt, olyan kimerült volt. A démon bosszúsan pislogott le a szendergő angyalra, maga is elkárhoztatva az összes átokverte tanácsost. Elhatározta, amint beadják Anaiel újításait a démoni tanácsnak, amikről még mindig elég keveset tudott, utána elviszi innen őt egy kis időre. Csak magának akarta, és éppen ő volt a Démonnagyúr, megtehette, hogy kivesz pár nap szabadságot, hogy mocskosabbnál mocskosabb dolgokat műveljen egy angyallal. Ahol nászúton voltak, pont megfelelt a célnak.
Anaiel másnap csak dél körül ébredt fel, Mydelior már kora reggel óta talpon volt. Átrágta magát Anaiel jelentésein és kíváncsian várta, mit főzött ki az ő kis szőkéje, amivel esetleg véget vethet a viszálykodásnak, legalább arra az időre, míg ők uralkodnak.
Kissé problémásnak találta, hogy angyalokat hagyjanak szabadon korzózni az otthonukban, de Anaiel kuncogva megnyugtatta, hogy ilyenről szó sincs: számításai szerint átlagosan három nap kell egy angyalnak, hogy a Pokol fullasztó légköre elkezdjen tüneteket okozni. Ha elsétáltatják őket az udvaron meg a könyvtárban, s kivárják, míg maguktól szaladnak haza, nem lesz semmi baj. Csak olyan angyalok kellenek, akik még nem jártak itt, mert aki már egyszer is találkozott ezzel a kénes levegővel, tudja, mire számítson. Meg aztán Anaiel sem akarta tönkre tenni angyaltársai szervezetét, a huzamosabb, vagy visszatérő látogatások erősen megtépázhatják őket.
Persze a Démontanács ehhez sem vágott jó képet, miért is tették volna, s két démon megint árulással vádolta, ami Anaiel számára már igazán nem volt újdonság. Ha Mydelior nem simítja el a dolgot, még most is ott ülnének és veszekednének, rondábbnál rondább dolgokat kiáltva egymásra. Az angyal így is nyugodtabb volt, hogy csak szájkaratéznia, és nem test-test elleni küzdelemben kellett részt vennie. Vanist kinevezte a személyes tanácsadójának, így már ő is jelen lehetett az üléseken, a tanácstagok minden ellenvetése ellenére is. A démon pedig szemtelen vigyorral az arcán hintázott a székén Anaiel mellett, csak még jobban belopva magát a szívébe, amiért borsot tör a tanácsnokok orra alá.
Mydelior már korántsem nézte ilyen jó szemmel Vanis mókázását, a langaléta alak így is túl sok időt töltött Anaiel közelében, bizalmasan beszélt vele, ölelgette, a nyakába csimpaszkodott. Mydelior meg akart tőle szabadulni, de láb alól el nem tehette, mert azzal Anaielnek okozna fájdalmat, így mielőbb szervezni kezdte az útjukat. Elviszi az angyalkáját egy második nászútra, vagy effélére, Merrick úgyis megint kezd belekényelmesedni az életébe, ők pedig igazán megengedhetnek maguknak egy hosszúhétvégét.
Persze tervéről nem szólt senkinek, mert bátyja még képes, és elutazik, csak hogy ne lőcsölhessenek a nyakába semmit, Vanis meg… ki tudja, még a végén kitalálja, hogy jön velük, Anaielnek pedig meglepetés lesz. Az indulásuk reggelén közölt mindenkivel mindent, s vigyorogva hagyta maga mögött azt a kisebb káoszt, amit kijelentésével okozott, oldalán a kissé értetlen angyalkájával.
Persze rögtön felismerte a helyet, amint megérkeztek.
– Te ide hoztál engem? – Tágultak kerekre a kék szemek, ahogy befogadták a látványt. A szálloda mit sem változott, mióta utoljára jártak itt. – Miféle hátsó szándékai vannak, kedves uram? – Tréfálkozott kicsit, és méltatlankodva belenevetett a csókjukba, mikor Mydelior beközölte, hogy csak a hátsójával vannak szándékai.
Ugyanazt a lakosztályt kapták, amiben a nászútjukat is töltötték, de Anaiel most nem volt zavarban, hanem vigyorogva, szerelmes tekintettel pislogott fel a démonra, ahogy azonnal az ágyba cipelte őt, amint becsukódott mögöttük az ajtó.
– Úgy éreztem, muszáj elszakadnunk onnan egy kicsit…– mormolta magyarázatként a démon a szőke nyakára, ahogy csókjaival haladt lefelé.
– Remélem, a medence vizében nem akarod majd csinálni, csupa fertőtlenítőszer az egész…– a fülébe lehelt szavakra eltöprengett egy kicsit, majd rákacsintott az angyalkájára.
– Olyan jó ötletet adtál…
A szájukat továbbiakban beszédre nem, éhes csókokra annál inkább használták, s hamarosan már hullottak is róluk mindenfelé a ruhadarabok, és visszhangzott a szoba csendjében a zihálásuk és vággyal teli kiáltásuk. Anaiel minden szemérem nélkül, a fejét hátravetve lovagolta meg, felsőteste hullámzott, ahogy zihálva kapkodott levegő után, ő pedig csak bámulta ezt a csodálatos jelenést, élete minden boldogságát.
Enni későn mentek le, és akkor is összebújtak, Anaiel még etetni is megkísérelte a démont, s pukkadozott a nevetéstől annak felháborodott hápogásától. Teljesen más volt a hangulat köztük, mint mikor először jártak itt, Anaiel nem elhúzódott az érintéseitől, hanem vágyott rájuk, teste készségesen válaszolt a simogatásaira, s néha a fülébe zihálta a vágyait.
Nem volt minden esetben behatolás, Mydelior pedig végre kedvére fogdoshatta az angyalt. Volt egyszer, hogy ő az ágy szélén ült, a szőke az ölében, hátával az ő mellkasának támaszkodva, ő pedig a merevedését simogatta. Végre megadhatta ennek a testrésznek is a neki kijáró figyelmet, lassan mozgatta rajta a kezét, kiismerve minden négyzetcentijét, a lüktető eret az oldalán, vagy azt a nagyon érzékeny pontot, épp a fej alatt. Le is kellett fognia Anaiel kezét, a mellkasához szorította, mert az angyal minduntalan oda akart kapni, talán, hogy véget vessen ennek a kínzó, elhúzódó gyönyörnek, vagy hogy gyorsabb mozgásra ösztökélje. De így csak vergődhetett karjai fogságában, homorítva a hátán vagy hiábavalóan lökve a csípőjén, a démon szétvetett lábai az övéit is ilyen pózba kényszerítették. Kezeit vasmarok fogta közre, míg a tehetséges ujjak csak a hímvesszejét kínozták, hiába dobálta a fejét vagy nyöszörgött, a démont nem hatotta meg semmi, és csak azért is a saját tempójában, ráérősen mozgatta a kezét. Mydelior élvezte, ahogy a szőke nyárfalevélként reszket a vágytól a karjaiban, egy idő után a könyörgő ösztökéléssel is felhagyott, s csak artikulálatlan nyögésekkel vergődött a gyönyörben. Vággyal telve figyelte, mikor ki tudja, mennyi kitartó cirógatás után megrezzent kezében keményen lüktető fallosza, és halvány ezüstcsíkot lövellt magából. Anaiel ernyedten pihegett a karjaiban, mikor megemelte a fejét, hogy megcsókolja, ezt bágyadtan viszonozta csak. Aztán újra felsikoltott és megreszketett, mert újra megdörzsölte hiperérzékeny férfiasságát. Még kínozta egy kicsit érintéseivel, az angyal pedig hiábavalóan tekergett és szűkölt a markában, nem eresztette, csak mikor kimondta, elég. Akkor lefektette az ágyra, kisimította csapzott tincseit az arcából, és a homlokát, arcát cirógatta, míg megnyugodott valamelyest. Egy idő után kissé türelmetlenkedve a forró testhez simult, merevedését az oldalához szorítva, de az angyalnak egy kis szóbeli noszogatás is kellett, hogy végre kezeibe vegye a dolgot. Igazán édes volt az a koncentráció az arcán, amellyel simogatta a férfiasságát, megpróbálva leutánozni az imént tapasztalt mozdulatokat, nem is olyan ügyetlenül, mert hamarosan már ő is elélvezett.
– Nyald le! – Utasította fülledt hangon a szőkét, aki épp a kezére került halványan csillogó testváladékot vizsgálta. Anaiel engedelmeskedett, aztán csak a homlokát ráncolta.
– Fura íze van… – tett még egy próbát a démon vágytól súlyos pillantása alatt. – De… annyira nem rossz.
Mydelior két tenyere közé fogta az angyal arcát és hevesen, mélyen megcsókolta, és ha nem most ment volna el, hát újra maga alá gyűri a krémfehér testet. Ezúttal megelégedett annyival, hogy maga mellé húzza a ködös tekintetű angyalkát, hogy vele takarózzon az éj hidege ellen.
A vízisíelést Anaiel minden rábeszélőképessége ellenére a démon megvétózta, de moziba mindketten lelkesen mentek újra, végül három filmet is megnéztek egyhuzamban, az egyik, érzelmesebb jeleneten Anaiel el is pityeredett. A két film közti szünetben Mydelior elrobogott, hogy valami ehető dolgot szerezzen maguknak, addig Anaiel a plakátokat nézegette, próbálva kitalálni, mi legyen a következő film, amit megnéznek.
– Szia! – Szólította meg valaki, ő pedig értetlenül kapta oldalra a fejét. Nem igazán kellett eddig sem emberekkel kommunikálnia, és az eddigi akciói sem sültek el valami fényesen, így inkább ezt a részét Mydeliorra hagyta, ő különben is jobban értette a pénz fogalmát.
– Egyedül jöttél? Nincs kedved megnézni velem valamit? – Egy viszonylag magas, keménykötésű pasas támaszkodott meg a feje mellett, és megfejthetetlen mosollyal szemlélte őt. Anaiel eltöprengett, vajon az embereknél a kinézete a törékenységet vagy a gyengeséget jelenti, azért találják meg az ilyen tagok, de végül nemet intett.
– Várok valakit.
– Jaj, ne már, láttam, hogy milyen kis elveszve nézelődsz itt!
– Tényleg várok valakit. A férjemet – Anaiel nem ismerte az emberi társadalom bonyolult szabályrendszerét, de bizonyítékként még a jegygyűrűjét is felmutatta, hogy nem hazudik. A kis aranykarika az idők során igencsak a szívéhez nőtt.
– Ugyan már, ilyen pofival! Mennyi lehetsz, tizenhat? Na, gyere, meglátod, jó lesz! – Azzal megragadta a karját, talán, hogy az általa mutatott irányba vonszolja, de az angyal egy tapodtat sem mozdult, csak homlokráncolva elemezgette az emberből felé áradó érzéseket.
– Minden rendben? – Jött Mydelior hangja a háta mögül, mikor már épp mozdult volna. Az ember elhúzta a száját, de elengedte végre.
– Te meg ki a fasz vagy?
– A férje. Három másodperced van eltakarodni – a tag felmérte az erőviszonyokat, és fintorogva távozott, Anaiel pedig hosszasan bámult utána.
– Miért nem mondtál valamit?
– Rám se bagózott. De valami… nem oké vele. Megtennéd, hogy előre mész? – Mydeliornak nagyon nem tetszett ez az egész, de újra és újra megnyugtatta magát, hogy Anaiel egy angyal, egy csapat embertől is könnyűszerrel meg tudja védeni magát, hát még egytől, de így is kellett egy kis idő, míg hagyta meggyőzni magát. Látványosan távozott Anaiel mellől, akivel kérésére veszekedést imitált, majd dühösen elviharzott, a szőke pedig magát átkarolva elindult, pont abba az irányba, ahol azt a fura férfit is látta eltűnni. Nem kellett sokat mennie, míg az egyik oldalfolyosóról mellé csapódott. Piszkosszőke hajú volt, számító kék szemekkel, az egész kisugárzásában volt valami fenyegető.
– Csak nem összevesztetek, angyalom?
– Látni sem akarom!
– Ugyan már, mondtam én neked, hogy nem illik hozzád! – Azzal amolyan bratyizósan átkarolta a vállát, az angyal pedig elnyomott egy borzongást. Jól érezte. – Gyere, elfeledtetem veled ezt az egészet!
Azzal csak húzta magával, egyre beljebb, a mozihoz csatlakozó folyosók útvesztőibe, s váratlanul befordult egy ajtón.
– Itt már nem találhat meg…– A szobában sötét volt, valami raktárhelyiség lehetett, Anaiel mégis egész jól látott, a Pokol éjsötétjéhez képest ez semmi nem volt. Azt is látta, hogy van a tagnál valami üvegcse, meg talán fegyver is.
– Ne aggódj, nem lesz semmi baj – lépett hozzá közelebb a férfi, és ott volt a kezében egy darab rongy, meg az a furcsa üveg. Anaiel egy mozdulattal kiütötte a kezéből és a következő ütése már az állát érte, az ereje hátralökte a férfit.
– Te kis féreg! – Köpte a szavakat, ahogy magához tért az első sokkból, Anaiel azonban könnyedén hárította a támadásai kísérleteit, és kisvártatva már a derekán trónolt, miután bevitt neki pár ütést, kapálózó kezeit szorosan egy marokra fogva a feje fölé szorította.
– Engedj el, te kis köcsög! Hahó! Valaki! Rendőrség! – Anaiel nem törődött a kiáltozásaival, tudta, ereje teljesen körbefonja a szobát, az emberek számára ez nem létezik. Benyúlt a férfi fejébe, kínnal teli üvöltésével mit sem törődve, és kihúzta az emlékeit, hogy miként kínzott majd ölt meg három embert, mind fiatal fiúk voltak, törékeny testalkattal és babaarccal. Mire végzett, a pasas már csak artikulálatlan hangokat adva remegett a padlón, míg az agya összeomlott. Anaiel a képként materializálódó emlékeket nézegette, majd leszórta a földre a halott férfi köré. Nem érzett semmit, talán csak egy halovány elégtételt, de ennyi. Távoztában még felírta kívülről az ajtóra, hogy hívják a rendőrséget, majd Mydelior kereséséhez látott. Ő a folyosó bejáratánál, a falnak támaszkodva állt, megfejthetetlen tekintettel várva őt.
– Rossz ember? – Csak ennyit kérdezett, ahogy elindult Anaiel mellett, az pedig bólintott. – Akarsz még egy filmet nézni?
– Nem igazán. Menjünk haza!
Az utat csendben tették meg, Mydelior időről időre a gondolataiba merült angyalra sandított.
– Nem vagy annyira kiborulva – jegyezte meg, ahogy visszatértek a szobájukba. Az angyal leült az ágyra, töprengő tekintetét rámeresztette.
– Nem, mert… tudom, hogy helyesen cselekedtem. Rossz ember volt, és senkinek nem fog hiányozni. Talán… Talán ez a megoldás. Ha az emberek világában vagyunk, ha itt próbálunk rendet tenni az örökös csatározás helyett… A démonok hogy születnek?
– Hát.. démonoktól? – Vonta fel szemöldökét Mydelior a furcsa, oda nem illő kérdés hallatán.
– Úgy értem, hogy az emberek is tudnak démonná válni, nem?
– Ha elég sötétek, igen.
– Miért nem állítottál meg? Amikor mentem, hogy megöljem. Megszerezhetted volna magadnak.
– Drágám, van én nekem elég bajom a saját démonjaimmal is – nevetett fel a fekete örömtelenül.
– Értem…– válaszolt még mindig merengve az angyal.
– Ani – ült le mellé a fekete, ő pedig nem tehetett róla, megdobbant a szíve a beceneve hallatán. Olyan ritkán mondta, hogy minden alkalommal félrevert a szíve tőle. – Ha szerinted helyesen cselekedtél, akkor mégis, miért rágod magad a dolgon?
A szőke bánatos mosollyal bólintott.
– Igazad van. Hogy tetszett a film?
– Engem valahogy jobban érdekelsz te – azzal a démon magához húzta és megcsókolta, igazán lágyan, két tenyere közé fogva óvatosan az arcát, úgy tartotta, mintha törékeny üveg lenne. Tudta, hogy szereti, bár nem mondta ki, de tudta, és ő is viszontszereti, még ha egy tökéletlen démon is. Persze ő sem tökéletes. Ezeken az átvillanó gondolatokon úgy meglepődött, hogy megdermedt a fekete karjaiban. Nem tökéletes sem ő, sem a démon.
– Mi a baj? – Ráncolta a homlokát Mydelior, ahogy eltávolodott kicsit tőle. Az angyal arcán lassan üdvözült mosoly terült szét.
– Rájöttem valamire.
– Éspedig? – Vonta fel a szemöldökét a fekete, Anaiel pedig vigyorogva átkarolta a nyakát.
– Szeretlek – azzal visszahajolt és forrón megcsókolta.
Másnap reggel Mydelior elgondolkodva simogatta a szőke hajzuhatagot, ügyet sem vetve Anaiel fenyegetéseire, aki már megint ráfeküdt a hajára, és már többedszerre ijesztgette ollóval magukat. Szerette a hosszú haját, de egyre jobban idegesítette, hogy útban van és egy csomószor ráfekszik. A démon azt mondta étkezés után, hogy ki akar próbálni vele valamit, de ahhoz előbb el kell ugrania valahová. Ő pedig elérkezettnek látta az időt egy kis hajvágáshoz. A hotelben – természetesen – ilyesfajta szolgáltatásokat is nyújtottak, az angyal pedig kis gondolkodás után visszavágatta a hajzuhatagát a lapockájáig, hisz így nem lett olyan drasztikusan rövid, de már nem is kellett attól tartania, hogy éjszaka rátekeredik a kezére (vagy épp Mydelioréra), mint az már párszor megtörtént. Megítélése szerint határozottan jól állt neki a hosszú haj, nem is értette, miért viselte egyáltalán röviden.
Mydelior persze így is a hattyú halálát adta elő, amikor meglátta a lerövidült frizurát, de az angyal sikeresen elterelte a figyelmét azzal, hogy vajon mit akart neki mutatni. Erre a démon fújt egyet, de engedelmesen elővett egy hosszabb selyemszalagot.
– Ez arra van, hogy bekössük a szemet, ezáltal a többi érzékszerv kiélesedik.
– El akarod venni a látásom? – Döntötte félre a fejét Anaiel, a homlokráncolása elutasítást sejtetett. Valamelyest engedett az új dolgoknak, de eddig Mydelior nem próbált játékszereket vinni az ágyukba, legyen az egy ártalmatlan selyemszalag is, és ez egy kicsit megdöbbentette. A démonnak nem sikerült meggyőzni a játék ártalmatlanságáról.
– És ha én kötöm be vele a szemem először? – Bökte ki végül. Az angyal elgondolkodott egy kicsit, majd beleegyezően bólintott.
– Az talán rendben van. Öhm… mit kéne csinálnom?
– Hát talán vetkőzzünk le – mérte végig a démon céltudatosan a szőkét, aki elpirult. Anaielnek semmi baja nem volt azzal, ha levetkőzteti, de mikor ezt neki magának kellett megtennie, akkor zavarba jött. Azért hősiesen megszabadult a ruháitól, Mydelior meg nem állhatta meg, magához húzta egy forró csókra, szinte elolvadt az ölelésében, meztelen teste forrón simult az övének. Egy pillanatra átfutott a fején, hogy hagyja az egészet a fenébe, hisz Anaiel olyan készségesen öleli, de ha egyszer már megszerezte a beleegyezését, hát inkább kihasználja az alkalmat.
– Most pedig…– szakadt el tőle, és megkötötte a szemén a selyemszalagot. – Azt tehetsz velem, amit akarsz.
Anaiel élesen beszívta a levegőt, a démon pedig somolygott, mert lehet nem is volt annyira rossz ötlet az angyal kezébe adni az irányítást. Óvatos érintést érzett a mellkasán, párja csupán az ujjbegyeivel cirógatta, ahogy néha lusta reggeleken tette, de most mintha valahogy jobban tudatában lett volna e pillesúlynak. Az ujjak átsiklottak a mellbimbóin, majd egy hirtelen mozdulattal lent, a köldökénél álltak meg.
– Aah! – szakadt fel belőle egy nyögés, amint Anaiel teljesen váratlanul rácsapott a seggére.
– Fájt? – Simogatta az angyal aggódva a kipirult foltot.
– Folytasd – válaszolt elfúló hangon a fekete. Mindent kinézett a szöszijéből, de ezt nem. Anaiel újabbat sózott a démon hátsójára, és elbűvölve nézte, ahogy megrezzen a hús a tenyere alatt. Ezt a lelke mélyén már régen meg akarta tenni, de nem gondolta volna, hogy a démonnak is ennyire tetszik majd, pedig élvezetének bizonyítéka már pulzálva meredezett a lába között. Az angyal csapott még párat a másikra, majd inkább az ágyra húzta. Nem akart neki fájdalmat okozni, pedig tudta, hogy párja nem igazán a fájdalomtól nyög.
Mydelior elfeküdt az ágyon, ő pedig fölébe mászott. A fekete felfuttatta a kezét a derekán, de nem tett több ösztökélő mozdulatot, s mélyről szedte a levegőt, alfele pedig kellemesen zsibbadt. Anaiel végigfuttatta tenyerét a felsőtestén, majd lejjebb csúszott, és ösztökélte, tárja szét a lábait, hogy közéjük telepedhessen. A fekete felszisszent, mikor az angyal mutatóujja megérintette péniszének a fejét, pont a kis rést a tetején. Óvatosan marokra fogta, párszor megmozgatta a kezét, még egy puszit is nyomott az oldalára. Aztán inkább csak tapogatott, a teljes hosszát, a heréket morzsolgatta. Időről időre megdöbbent, hogy Mydelior hozzá képest mekkora, és mégis milyen jó vele az együttlét. Való igaz, gondosan előkésztette és figyelt rá, hogy ne okozzon fájdalmat. Ahogy a markába fogta, Anaiel nem tudta még egészen, hogy mit is akar kezdeni az előtte heverő testtel, mikor bevillant a kis kék könyv egyik részlete.
Ujjai lecsúsztak a másik péniszéről a herékre, majd onnan is tovább, a finom kis bőrre a pénisze és az ánusza között. Azt olvasta, hogy a gátszakaszról is lehet izgatni a prosztatát – azt nem tudta, mit szólna hozzá a démon, ha megujjazná, de neki nem is voltak olyan hosszú ujjai, mint a feketének, lehet, hogy el sem érné az övét belülről. Na de kívülről…
Két ujját nyomta oda majd lassan fel-le csúsztatta őket, Mydelior pedig halkan nyöszörgött. Másik kezével marokra fogta az előtte meredező péniszt és ujjaival egy ütemben, lassan mozgatni kezdte. Néha átsiklott a herékre is, morzsolgatta őket, de az ujjai ott maradtak ingerelni azt az érzékeny pontot. Mydelior hangosan sóhajtozott és elkezdte mozgatni a csípőjét. Anaiel elvette kezét a péniszéről, megtámaszkodott mellette, és egy ideig csak bámulta, ahogy férje szétvetett tagokkal, ágaskodó férfiassággal piheg az ágyon. Gondolta, itt az ideje újra bevetni a száját, és óvatos puszit nyomott a péniszére, majd bekapta a tetejét, nyelvével gondosan végigcsapva rajta. Hatalmas nyögés volt a jutalma, így felbátorodva újra és újra nyalintott, igyekezvén egyre mélyebbre fogadni szájába Mydeliort. A démon bátorító szavakat nyögdösött és tenyerét előbb az arcára csúsztatta, majd a hajába mart vele, de nem próbálta irányítani. Anaiel feltérdelt, hogy kényelmesebb legyen neki, egyik kezével ráfogott Mydeliorra, mert szájába venni teljesen nem tudta, másik kezével pedig újra megkereste azt a pontot, amitől olyan hangosan sóhajtozott. 

Mydelior érzékeit valóban felerősítette a szemkötő, sokkal jobban érezte és élvezte Anaiel illatát, ahogy haja a belsőcombját csiklandozza minden mozdulatánál, a szájának forróságát, nyelvének ügyességét. Meglepődött Anaiel kezdeményezőkészséségén és bátorságán, de persze rettentően élvezte a dolgot, s hamarosan élvezetének bizonyítékát angyalkája torkára is ürítette. Amikor levette szeméről a szalagot, vágytól ködös kék szemekkel, csapzott hajzuhataggal és a kiosztott csókoktól duzzadt ajkakkal találta szembe magát. 

– Van kedved neked is kipróbálni? – Suttogta az ajkaira, ahogy hozzá hajolt, hogy megcsókolja. Kezével a férfiasságát kereste, de nem jutottak el a selyemszalagig, mert három rántás kellett csak hozzá, hogy Anaiel hozzá dörgölőzve élvezzen el.
– Tényleg ennyire élvezted, hogy irányíthatsz? – Nevetett elképedve és felettébb elégedetten Mydelior, mire az angyal csak a vállába fúrta vöröslő arcát.
– Könnyebb, ha nem nézel. 

Erre a kijelentésre a démon csak kuncogott egyet, mert élvezte, hogy Anaiel még ennyi idő elteltével is képes elpirulni az érintéseitől. 

– Én szeretem, ha nézel – csókolt bele a szőke fürtökbe, ahogy elrendezte magán az angyalt a lefekvéshez készülődve. 

– Akkor legközelebb úgy csináljuk – hintett apró puszit az angyal a kulcscsontjára és már szusszanva aludt is.
Mydelior ha azt hitte, az angyal félálomban mormolt mondatát nem gondolta komolyan, tévedett, mert másnap Anaiel már ébren várta, és lassan mozgatta a csípőjét, ahogy a reggeli merevedése hozzáért. Mikor azonban látta, hogy férje minden értelemben ébren van, felült és félresöpörte a takarót. Mydelioron végigfutott a libabőr, a hirtelen jött hidegtől a mellbimbója is felágaskodott. 

– Mire készülsz?– Érdeklődött az álmot törölgetve a szeméből. 

– Azt mondtad, szereted, ha nézlek, szóval azt gondoltam, miért ne szerezhetnék neked örömet.
Anaiel várakozóan függesztette rá tekintetét és kellett pár másodperc, mire agya feldolgozta, mire is vár az angyal, a gondolatba még bele is pirult kicsit. De mert a szőke olyan ennivalóan édes elszántsággal meredt rá, így megrázta magát, és hagyta, hogy keze vándorútra induljon a testén. Pillekönnyűen megérintette kulcscsontját ott, ahova előző éjjel Anaiel csókot hintett, végigdörzsölte mindkét mellbimbóját, amik még mindig ágálltak a hideg ellen, s csak lassan csúsztatta le kezét hasfalán a merevedéséig.
Egy pillanatra lehunyta a szemét, ahogy marokra fogta magát, de így is magán érezte a kék szempárt, ami minden mozdulatát végigkövette. Egy darabig játszadozott magával, ügyelve, hogy Anaiel jól lássa, milyen csavarintás vagy szorítás okozza a legnagyobb gyönyört, majd tekintetét az angyaléba fúrta. Az tágra nyílt szemekkel, enyhén elnyílt ajkakkal bámulta, mellkasa hevesebben emelkedett és süllyedt, az ujjai pedig időnként megrándultak, mintha türtőztetnie kellene magát, hogy mozdulatlan maradjon. 

Mydelior elégedett félmosolyt villantott rá, majd újra magára koncentrált és a mozdulatait híven követő szempárra. Érdekes élmény volt érezni az angyal testmelegét, hallani reszketeg lélegzetvételeit, de mégsem érinteni, csak elképzelni, ahogy ujjai játszanak a testén. Mikor érezte, hogy élvezete közel van, Anaielre függesztette tekintetét és kényszerítette magát, amennyire tudta, hogy ne csukódjanak le szemei, ahogy az orgazmus átrobogott rajta. 

Anaiel szinte mozdulatlanul ült az ágyon, csupán férfiassága lüktetett, jelezve, mennyire kedvére való is volt a látvány. 

– Tetszett? – Érdeklődött lustán elnyúlva a párnán, tekintetével nem eresztve a másikat. Az angyal csak bólintott és megnyalta kicserepesedett ajkait.
– Most te! – Kérte a démon, mire a szőke, mintha révületből ocsúdna, megrázkódott és lesütötte a szemét. 

– Én még nem… nem igazán csináltam… Vagyis csak akkor, amikor nem voltál velem. Amikor az Árnyakkal hadakoztál és… és úgy hiányoztál…

Mydelior az angyal elé térdelt, elég közel hozzá, hogy érezze teste melegét, de meg ne érintse. 

– Most itt vagyok és nem megyek sehova. Most pedig kulcsold a kezed a farkadra – adott lágy hangú parancsot a szőkének, mert az szabályosan a reszketett az elfojtott vágytól, ami az ereiben szánkázott. Anaiel mély levegőt vett és engedelmeskedett. Megremegett, mikor ujjai lüktető vágyára kulcsolódtak, de további útmutatásért újra a démojra függesztette tekintetét. 

– Lassan mozgasd a kezed, fel és le, a csúcsánál és a tövénél rá is szoríthatsz – könyörült meg rajta a démon, mert látta, párja előbb robban szét a vágytól, minthogy a saját kedvére tegyen. Hagyta, Anaiel hadd diktáljon olyan tempót, amilyet akar, de mikor az angyal kínzó lassúsággal mozgatta csak kezeit, arca pedig grimaszba rándult a kielégületlenségtől, újra közbelépett. 

– Jól van, ügyes vagy. Most pedig gyorsíts. 

Volt valami egészen részegítő abban, hogy az angyal vakon követte parancsait, s az ágyon térdelve remegett az izgalomtól. Mydelior megint hagyta, hadd élvezze a markát, majd mikor úgy ítélte, a szőke mindjárt elélvez, keményen a szemébe nézett. 

– Anaiel. Azt akarom, hogy élvezz el. Most!

Parancsszavára az angyal megremegett és magas hangú nyögés kíséretében élvezetét a lepedőre ontotta. Mydelior elragadtatva nézte, ahogy pénisze hármat is pulzál, mire mindent kiad magából, ahogy remegve lovagol az élvezet hullámain. 

Anaiel egyszerűen eldőlt volna, ha a démon nem kapja el és húzza magához. Úgy érezte, végtagjai zseléből vannak és egy percig sem tudják megtartani. Az élvezet utolsó villámai néha még megbizsergették testét, és nagyot sikoltott, mikor Mydelior ráfogott még épp merev péniszére. 

– Myd! Mit művelsz? – A démon csak marokra fogta, nem mozgatta rajta a kezét, de túlérzékeny testrészének ez is sok volt. 

– Meg akartalak én is érinteni, ha már olyan szépen engedelmeskedtél nekem – csókolt a nyakába a démon.

– Érzékeny…– markolt a csuklójára Anaiel és ficeregve igyekezett szabadulni az érintés béklyójából. Ez társát nem hatotta meg, egyik kezével a heréire markolt és kicsit elhúzta a testétől, hogy még ne legyen fájdalmas, de érezze a feszítést, másik kezével pedig péniszének csúcsát morzsolgatta. 

– Látod, hogy milyen merev vagy még? – Lehelte az angyal nyakába, aki rámarkolt ugyan a csuklójára, de nem próbálta meg elhúzni a kezét magáról, s csak vonaglott az őt újra és újra elborító kéjtől. Túlfeszített testének nem kellett sok, hamarosan egy kiáltás kíséretében Mydelior kezére élvezett. A démon ezúttal hagyta megnyugodni ölelésében az angyalt, lassan eresztette ki ujjai közül, és óvatos puszikat hintett a kipirult arca. 

Így szerették-kínozták egymást öt napon keresztül, senkire és semmire sem figyelve.

Feltöltődve vetették bele magukat a munkába, ahogy visszatértek. Anaiel az angyali tanáccsal együttműködve próbálta kidolgozni az angyalok látogatásának keretrendszerét, ami meglehetősen sok hajtépésébe került, de lassanként elkezdtek szivárogni az első angyalok a Pokolba. Mydelior ezalatt bokros uralkodói teendőivel foglalatoskodott, és igyekezett férje mellett családja többi tagjára, köztük az apjára is időt szakítani. Asteraoth-ot megviselték a mennybéli börtönben töltött évek, s bár büszkén viselte sorsát, hazai terepen érezte, mennyire meggyötörte a Menny légköre.
Anaiel nem tudta, vajon illő-e az őt megillető pihenését megzavarnia, de egyszer-kétszer óvatosan elnézett a lakrészébe, ami az övéktől kissé távolabb, egy másik folyosón helyezkedett el. Az egykori nagyúr még lakosztálya kényelmében is tekintélyparancsoló jelenség volt, még ha most az angyal homlokán is csillogott a korona.
Asteraoth ugyanolyan vesébe látó pillantással méregette minden alkalommal, de mivel mindig szívélyes volt vele és nem érzett ártó szándékot, nem mulasztotta el hektikus látogatásait. Az egykori Démonnagyúr az angyalt mindig a jelenről faggatta, vagy arról, mégis hogy lettek ilyen jóban egymással a férjével, így Anaiel sem mert a múltjáról kérdezni, inkább Mydeliort környékezte meg egy alkalommal. Nem felejtette el, milyen feldúlt volt Uriha láttán, de sem második nászútjukat, sem mindennapi viszonylagos nyugalmukat nem akarta megzavarni. Egyszer azonban Mydelior sötét arccal, kimerülten jött meg egy hosszúra nyúlt tanácskozásról, s ekkor elérkezettnek látta az időt, mivel párja kedvét ennél jobban már bajosan tudná elrontani. 

– Elmeséled, mi bajod Urihával?– Kérdezte a démont, míg a kezébe nyomott egy teli boroskupát, hogy enyhítse a kérés élét. Az sötét pillantást vetett rá, beleivott a borba, majd nagyot sóhajtott.
– Vártam már, mikor kezdesz kérdezősködni… Legyen hát! – Mydelior lezuttyant a székébe, míg az angyal ölébe ejtett kézzel az ágyra telepedett. Férje elgondolkodva meredt maga elé, de türelmesen megvárta, míg el tudja valahol kezdeni.
– Apám kedvelte az élvezeteket, szép számmal voltak szeretői, bár nem emlékszem mindre, hisz gyermek voltam még, amikor eltűnt. Egyszer éjjel valamiért átszöktem hozzá, már nem is tudom, mi okból, de ügyesen elkerültem a járőröző őrséget is. Emlékszel, milyen a lakosztálya, hisz abba költözött vissza, ami egyébként is az övé volt, így magad is tudhatod, hogy hasonlít az elrendezése a miénkhez. Az viszont élesen megmaradt, hogy milyen büszke voltam magamra, amiért hang nélkül nyitottam ki a bejárati ajtót és a szobájukba vezetőt is. A hatéves fejemmel nagyjából azt is tudtam, mit látok, mert mi nem csinálunk titkot a hús örömeiből, mint az angyalok. Apámat láttam, ahogy épp egy Uriha-forma angyallal hentereg. Azért vésődött belém az arca, mert párszor láttam már elsuhanni apám közeléből.
Itt Mydelior megállt és kiitta pohara maradékát. Anaiel térdeit átkarolva komoly arccal hallgatta, s csak akkor kérdezett, mikor megbizonyosodott róla, férje nem folytatja.
– És honnan e gyűlölet? Ha jól tudom, itt valamennyire normális angyalt tartani. – Erre Mydelior is megemelte egy pillanatra a szemöldökét, mutatva a rajta átfutó derültséget.
– Nem tudom biztosra, milyen kapcsolat volt köztük, de mikor apám eltűnt és hiába kerestük, nem akadtunk a nyomára, biztos voltam benne, hogy Urihának is köze van a dologhoz, amennyit legyeskedett körülötte.
– Biztos vagy benne? – Anaiel dobogó szívvel védte mentorát. Legalább már tudta, honnan volt ennyire tájékozott a démonok dolgait érintően.
– Soha többet nem jött. Nem kereste, nem érdeklődött. A Menny pedig hallgatott. Mit kellett volna hinnem? – Meredt Mydelior szinte vádlón az angyalra, aki csak tehetetlenül felhúzta a vállait. Neki sem voltak válaszai.
– Sajnálom.
– Nem a te hibád – sóhajtott egyet a démon, és halványan rámosolygott párjára. – Jogod van tudni róla. Ha gondolod, kérdezd meg az ügyről Urihát. Lehet, neked megnyílik. 

Anaiel bólintott, bár fogalma sem volt, férje gyanúsítását hogy hozza majd szóba a másik angyalnak. Ő és a bátyja is rendszeres vendégei lettek a Pokolnak, mint a Menny követei és Anaiel segédei. Ám mivel őket nem védte a korona, pár napnál többet nem tudtak maradni, az angyal Nagyúr pedig kellően elfoglalt volt feladataival, hogy sose találjon időt erre a beszélgetésre. 

Angyali követek érkeztek szinte minden héten, egyszerre hárman-négyen, mert a Menny nem merte egyedül küldeni őket, angyali uralkodó ide vagy oda. Anaiel a démontanács kárálása közepette végigvezette őket a tróntermen, a kerten és a könyvtáron. Néhány tanácsos kifejezetten sportot űzött abból, hogy megrémítse a követként érkezett angyalokat, de mert ez szavatolta, hogy mindig friss, a Pokol légkörével még nem találkozott angyalok érkezzenek, Anaiel nem tett semmit, amíg csak ijesztegetésről volt szó. Sőt, egy idő után a trónteremnél ő maga mesélte, hogy a trón csapdába ejti és felfalja azokat az érdemteleneket, akik rá merészelnek ülni. Lévén, hogy mikor Mydelior visszakövetelte magának a Mennyből, csináltattak új uralkodói képet, amin Mydelior a trónon, Anaiel pedig a jobb karfán ül, s mindkettejük homlokáról szórta fényét a korona, a látogatóban lévő angyalok hitték is meg nem is ezt a történetet. 

Cassiel és Uriha volt az, akik a szeppent angyalcsapatot kísérgették, a démonok közül Vanis volt az állandó figura, ő segédkezett a portálnyitásnál is, s mindig igyekezett minél disznóbb viccekkel szórakoztatni a nagyérdeműt, bár általában csalódnia kellett, mert az angyalok a felét sem értették. 

Cassiel amikor angyalcsapatot kísért, általában velük éjszakázott, de néha csak úgy beugrott Anaielhez, olyankor a Vanis lakosztályában lévő szabad szobát kapta meg. Nem igazán tudta, mit gondoljon a démon felől, mert minél több időt töltött idelent, annál több sikamlós mondatát értette meg, és ez egyrészt rettentően zavarba hozta, másrészt nem értette, öccse ezt hogy bírja. Anaiel általában Vanis piszkálódásainak nagy részét elengedte a füle mellett, sőt, néhány pajzán viccén még nevetett is, és fel sem vette, amikor a démon behatolt a személyes terébe. 

Cassiel néha elkapta, hogyan méregeti Vanist Mydelior, amikor az Anaiel fülébe suttogott vagy a haját birizgálta, és a tekintetéből sütő birtoklásvágy szinte letaglózta. De mert látta, egyébként milyen finoman bánik Anaiellel, észrevételeit megtartotta magának. 

Merrickkel nem sok kapcsolata volt, ám a kis Iida gyakran szaladt Anaiel elébe, ha meglátta. Cassiel először azt hitte, az angyalok színei vonzzák ennyire a kislányt, de idővel rájött, hogy csupán öccsének jár ez a kitüntetett figyelem, őrá két pillanatnál több figyelmet soha nem pazarolt. 

Magának is el kellett ismernie, hogy Iida édes kislány hosszú pilláival és kunkorodó fekete fürtjeivel. Anaiel egyszer bevallotta neki, hogy feladta a démon nyelv tanulmányozását, mert úgy érezte, soha nem fogja megtanulni, s mindenkivel emberi nyelveken beszélt, kivéve Iidával, akihez viszont angyalul szólt. A kislány már tudott valamennyire beszélni, s néha nagyon édesen elkarattyolt Anaiellel az anyanyelvén. Az elején rendkívül bizarr élmény volt angyali szót hallani egy démonivadék szájából, de Anaiel váltig állította, hogy írni-olvasni úgysem tanítja meg, s legalább lesz kihez szólnia, ha ők épp nincsenek lent. S mert a kislány tényleg nagyon aranyos volt, mindig távol tartották az érkező angyaloktól, nehogy őket is megbűvölje. Cassiel kicsit sajnálta, amiért csak a démonok vérmes oldalát mutatják meg honfitársaiknak, de kénytelen volt belátni maga is, hogy a vaskalapos Tanácsot csak így tudják kordában tartani. 

Néha persze egy-egy mindenre elszánt, vakmerő angyal megpróbált elcsatangolni, hogy körbeszaglásszon, az egyik valahogy az egyik raktárhelyiségbe zárta magát, és fél nap után ömlött csak a seprűk kíséretében az egyik takarító nyakába, a másik pedig a konyhában kötött ki, majdnem halálra is késelte a meglepett szakács. 

Cassiel igyekezett Anaiel normáihoz tartani magát, s mert ő azt vallotta, ne zavarják feleslegesen a démonok munkáját, ő is leginkább a megszokott utakon közlekedett, és sohasem egyedül. Hiába Anaiel jelenléte és óvatos reformjai, sok démon nem értett egyet az angyali szolgák tiltásával, és szívesen rátették volna a kezüket egyre, ha tudják. 

Cassiel csak kétszer futott ilyen atrocitásba, akkor a két túlbuzgó démont a palotaőrök fegyverezték le, másodjára pedig Anaiel reagált gyorsan, és rántott dárdát a rátörő alabárdos démon ellen. Az angyali követek tanúi lehettek rövid ám dicsőséges győzelmének, ahogy pár hirtelen mozdulattal megszabadult a kéretlen betolakodótól. Mindezekkel - na meg a néha rátörő hasogató fejfájással - együtt is Cassiel úgy érezte, merőben megéri ez a fajta óvatos együttműködés, mintha a démonokkal egymást kaszabolnák mindenféle mezőkön. 

Anaiel az együttműködés keretében negyedévente fellátogatott a Mennybe, hogy az angyali tanácsnak beszámoljon a fejleményekről, eltöltsön egy kis időt szeretteivel otthonában, illetve hogy meglátogassa a Szobát. Névleg azért, hogy Istennel is konzultáljon, gyakorlatilag azért, hogy a forró zuhatag a Menny esszenciájával megtisztítsa őt a Pokol légkörétől. Azok, akik csak pár napot töltöttek lent, megtisztultak az otthoni levegőtől amúgy is, neki viszont szüksége volt erre, hogy a Pokol kénes levegőjén ne legyen rosszul. Most, hogy már a koronával a fején lépett a vízesés alá, megőrizte elméjének tisztaságát, s meg tudta ítélni, mikor ártana már neki a forró víz. S mert rendre vissza is tért a Szobából, az angyalok is elfogadták Isten akaratát, hogy a Pokolnak angyali uralkodója lehessen. A Tanács persze nem örült egy ilyen önfejű uralkodónak, akit befolyásolni sem lehetett, de mert a közvélemény Anaiel (és Isten) pártján állt, le kellett nyelniük a keserű pirulát. 

A dolog jól működött, Anaiel boldog, Mydelior nyugodt volt, Cassiel egyedül Urihát furcsállta. Az idősebb angyal az elején még sokat segített, de valahogy az idő múlásával elerőtlenedett, arca beesett, ő maga szótlan lett. Többször előfordult, hogy Cassiel egyedül kísérte az angyalokat, mert Uriha kimentette magát és a Mennyben maradt. Már Anaielt is figyelmeztette, hogy figyeljen rá, mert ő nem tudott kihúzni belőle semmiféle magyarázatot. Fájt látnia, hogy mentoruk ily némán szenved. 

Anaielt nem igazán érte meglepetésként tehát, amikor egy este lakosztályába térve Urihát találta a kanapén.